Vizsgafeladatok „B” kategória

Vizsgafeladatok „B” kategória

Jelzőtáblák

http://vezetunk.hu/tartalom/prezentaciok/egyeb/supreme.pdf

Idézet a 24/2005 GKM rendeletből.

A szakoktató feladata a vizsga során.

A vizsgabiztos előzetes tájékoztatása után közli a vizsgázóval, hogy a forgalmi vizsga időtartama alatt mindig egyenes irányban haladjon, kövesse az út vonalvezetését, figyelembe véve a közúti jelzéseket mindaddig, amíg nem kap attól eltérő-irányváltoztatásra, megállásra vonatkozó – feladatot, illetve a közúti jelzések jelentéséből más nem következik. A vizsgázó számára jól érthetően, pontosan határozza meg a forgalmi útvonalat, az elvégzendő manővert. Az egyenes útiránytól való eltérést, kellő időben, szükség esetén kiegészítő vagy megerősítő tájékoztatással kell megadni. Mindig az útvonalat határozza meg, ne utcaneveket mondjon.

Feladata a balesetveszély elhárítása, szükség esetén közbeavatkozással (kormányzással, fékezéssel stb.).

A vizsga során nem tanúsíthat a vizsga eredményének befolyásolására irányuló magatartást. A forgalmi vizsga során – a vizsga eredményét befolyásoló – segítséget nem adhat, feladat meghatározásai nem utalhatnak az elvégzendő műveletekre, a végrehajtás módjára. Semmilyen körülmények között nem adhat olyan feladatot, amely félrevezető, megtévesztő vagy amely balesetveszélyt idézhet elő.

A vizsga személyes okmányok ellenőrzésével kezdődik, készítsük ki a személyi igazolványt és a már meglévő vezetői engedélyünket.

Ha az orvos szemüveget vagy kontaktlencsét írt elő akkor használjuk. Tartalék szemüveg legyen nálunk. Lejárt okmányokkal nem lehet megkezdeni a vizsgát.

 

A vizsga a gépkocsi ellenőrzésével kezdődik. A vizsgabiztos kérésére kezdjük el ellenőrizni a gépkocsit az alábbi szempontok szerint.

Egyszeri körbejárással ellenőrizd az autón a gumikat, világítást és a rendszámot. Majd a kormányt még beülés előtt. Beülés után pedig a féket álló helyzetben, indulás után pedig mozgásban.

  1. A gumiabroncs ellenőrzése

Sétáljuk az autót körbe, ne rohanjunk, hogy lássunk is! Állapítsuk tehát meg, van-e az abroncsokban elég levegő, nem sérültek-e, nem koptak-e rendellenesen. A bordamélységnek mélyebbnek kell lenni mint 1,6 mm? .

  1. A kormány

Két dolgot ellenőrzünk. Középen megfogjuk, jobbra-balra elmozdítjuk, recseg-e, ropog-e, szorul-e? A másik a holtjáték. Álljunk, az autó mellé majd jobb kezünkkel aprókat mozgassunk, a kormányon szemünkkel nézzük a kereket. Holtjáték az, amikor a kormány mozog, de a kerék még nem mozdul el. A kormány szélén mérve 2 cm lehet a mi autónkon ez 1 mm tehát jó.

  1. A világítás, rendszám

Kapcsoljuk be az összes világítást, valamint a vészvillogót. Az oktatót kérjük meg, hogy nyomja meg a féket. Körbejárás közben ellenőrizzük. a lámpákat és a rendszámot is. Amikor végeztünk, kapcsoljuk be az irányjelző karját, hogy működik-e.

  1. Fékek ellenőrzése

Lábfék: kb. a felső egyharmad rész benyomható, majd felkeményedik.
Kézifék ellenőrzése: lassan, a gomb benyomása nélkül emelje a kart, Ha ugyanott fog ahol szokott akkor jó.

Az ellenőrzés után el kell mondanom a tapasztalatomat, hogy a gépkocsi közlekedésre alkalmas.

Indulás előtt pedig, jöhet az elindulás utáni fékpróba. Kb. egy méter megtétele után megállunk és megállapítjuk, hogy a fék jó. Ne nagy erővel fékezzünk.

Fékezés után meg kell állapítani, hogy a fék jó.