Engem vezetni tanítani valami olyasmi lehetett, mint a pokol tornácán táncolni...(Bár lehet az még jobb is) 🙂 Mikor elindultam ezen az úton - aminek most a végére értem (vagy csak most kezdődik el igazán) - nagyon magabiztos voltam, és csak a célt láttam. Hiányzott belőlem a kellő alázat. Bele sem gondoltam abba, hogy milyen nehézségek árán juthatok el odáig. Hogy bizony az a cél mennyire elhomályosulhat a szemem előtt. Soha nem gondoltam volna, hogy én leszek az, aki azt mondja: soha nem fogom megtanulni, mi a fenének is kezdtem el. Megtörtént! De ott ült mellettem egy fickó (ne haragudj István a kifejezésért)! Aki... én nem tudom hogyan teszi azt, amit tesz, nem tudom honnan és miből meríti azt a mérhetetlen türelmet...azt sem tudom, hogyan képes, akkor is kedves lenni, mikor a legnagyobb hibákat követjük el. Tényleg nem tudom...(Megtaníthatnád ezt is!) Ő engem nem csak a vezetés alapjaira tanított meg! És ezt talán tudja Ő is...Eltüntette néhány hibámat, és előhozta néhány jó tulajdonságomat. Öntötte belém a lelket, mikor olyan tehetetlennek éreztem magam, hogy sírtam. És megmosta a fejemet, amikor meg mertem azt tenni, hogy feladtam. És mindez idő alatt egyszer sem éreztem azt, hogy csak azért ül ott mellettem, mert muszáj neki. Szereti a munkáját... És írhatnék még róla rengeteg dolgot, de utálja, ha dicsérik. Mert neki ez a dolga. (Pedig dehogy a dolgod...) Nagyon sokan példát vehetnének róla! Volt ott minden. Nevetés, sírás, vér és veríték, néhány szívroham közeli állapot és jópár elhullajtott hajszál 🙂 De megcsináltuk!!!! Az iskolát rendkívül jónak tartom! Ajánlom is mindenkinek! A dolgok gördülékenyen mennek. Nincs olyan kérés, aminek ne tudnának eleget tenni! Olyannyira olajozottan működik, hogy nem volt módom (SAJNOS) megismerni azokat az embereket, akik a háttérben összefogják a dolgokat.
Tanulóink visszajelzései