Minden
Mindenki aki motorozik szeretné biztonságban tudni magát. A jogszabály előírásait nekünk és tanulóinknak is be kell tartani. Az előírásoknak és a tanulók biztonságának érdekében van néhány szabály melyet be kell tartani.A tanuló köteles a gyakorlati oktatás és vizsga során a következő ruházatban megjelenni.– protektoros hosszúnadrág és protektoros dzseki, magas szárú, zárt cipő vagy csizma,– protektoros kesztyű, bukósisak, szemüveg (a bukósisak kialakításától függően),– Hiányos ruházat esetén az oktatás és vizsga nem tartható meg, és hiányzásnak minősül.24/2005 GKM rendelet.Motorosképzésünkben olyan szakoktatók vesznek részt akik több éve foglalkoznak motorosok képzésével, statisztikai eredményben a tanulók több mint 90%-a első vizsgáján megfelel. Oktatóink nem csak a vizsgára hanem az életre készítik fel hallgatóikat. A képzés során olyan vezetéstechnikai elemeket építünk be a képzésbe, mely nem az alapképzés hanem a továbbképzés része csak vezetéstechnikai tréningeken lehet elsajátítani.“AM” kategória: Felkészültünk arra, hogy a legkisebbek is be tudjanak illeszkedni a közlekedésbe.Életük során még nem vettek részt a közlekedésben, ezért nagyon fontosnak tartjuk, hogy olyan képzést kapjanak amivel önállóan biztonságosan részt tudjanak venni a forgalomban.“A1” kategória az első nagymotor kategória 16 év betöltése után szerezhető teljes tanfolyam elvégzésével, vagy meglévő “B” kategória mellé könnyített tanfolyammal.![]()
“A2” kategória a következő lépcső a legnagyobb “A” kategória előtt. Érdemes megszerezni mert két éve meglévő “A2”- vel már 21. életévtől lehet jelentkezni nagy “A” kategóriára egyébként csak 24. életév betöltése után.![]() “A” kategóriával minden motoros jármű vezethető.![]() A felső menüpontokban hasznos információt talál a tanfolyamainkkal kapcsolatban. |