Tanulóink visszajelzései

Tanulóink visszajelzései

Köszönjük, hogy megtisztel véleményével!

 
 
 
 
 
Rutin98 Autósiskola vendégkönyv

Mint minden vevőorientált cégnek, így nekünk is sokat számít, mit gondolnak leendő és jelenlegi ügyfelei.
Amennyiben szeretné megosztani velünk gondolatait, megteheti ezt vendégkönyvünkön keresztül is.

A biztonsági kód mezőnél két szót, szóközzel kell megadni!
84 entries.
Vendég
Jó az oldal. Vendég
Paróczainé Horváth Orsolya
Kedves Rutin 98! Nagyon szépen köszönöm a sok segítséget és türelmet, amit Kolonits Sándortól kaptam! Nyugodt szívvel merem ajánlani az ismerőseimnek a nyugodtsága és kitartása miatt. További jó munkát kívánok!
B. Bence
Köszönöm szépen Horváth István tanár úrnak a felkészítést, átlagon felül végezte munkáját.
Kótai Lilla
Köszönetet szeretnék mondani az oktatómnak, Horváth Istvánnak, akinek a segítségével elsőre sikeres forgalmi vizsgát tettem. A pozitív gondolkodásának, valamint az állandó jókedvének köszönhetően emlékezetessé tette a gyakorlati oktatást. Hálás vagyok a kitartó támogatásáért, illetve a végtelen türelméért. Amikor ezeket a szavakat hozzá intéztem, azt válaszolta, hogy: “Kicsim, nekem ez a dolgom.” Pedig dehogy a dolgod. Jó sok elhullajtott hajszáláért én vagyok a felelős, és akkor is megőrizte a mérhetetlen türelmét, amikor szívroham közeli állapotba juttattam😄. Hitt bennem, ezáltal én is elhittem, hogy elsőre képes vagyok rá. Teljes mértékben átadta a tudását, és az utolsó pillanatig mindent megtett a siker érdekében. Amellett, hogy ízig vérig oktató, akinek a szenvedélye a munkája, egy csupaszív ember is, akivel minden pillanat kincs volt. Együtt sírtunk, nevettünk, elértük a kitűzött célt.
Végső Nikolett
Engem vezetni tanítani valami olyasmi lehetett, mint a pokol tornácán táncolni...(Bár lehet az még jobb is) 🙂 Mikor elindultam ezen az úton - aminek most a végére értem (vagy csak most kezdődik el igazán) - nagyon magabiztos voltam, és csak a célt láttam. Hiányzott belőlem a kellő alázat. Bele sem gondoltam abba, hogy milyen nehézségek árán juthatok el odáig. Hogy bizony az a cél mennyire elhomályosulhat a szemem előtt. Soha nem gondoltam volna, hogy én leszek az, aki azt mondja: soha nem fogom megtanulni, mi a fenének is kezdtem el. Megtörtént! De ott ült mellettem egy fickó (ne haragudj István a kifejezésért)! Aki... én nem tudom hogyan teszi azt, amit tesz, nem tudom honnan és miből meríti azt a mérhetetlen türelmet...azt sem tudom, hogyan képes, akkor is kedves lenni, mikor a legnagyobb hibákat követjük el. Tényleg nem tudom...(Megtaníthatnád ezt is!) Ő engem nem csak a vezetés alapjaira tanított meg! És ezt talán tudja Ő is...Eltüntette néhány hibámat, és előhozta néhány jó tulajdonságomat. Öntötte belém a lelket, mikor olyan tehetetlennek éreztem magam, hogy sírtam. És megmosta a fejemet, amikor meg mertem azt tenni, hogy feladtam. És mindez idő alatt egyszer sem éreztem azt, hogy csak azért ül ott mellettem, mert muszáj neki. Szereti a munkáját... És írhatnék még róla rengeteg dolgot, de utálja, ha dicsérik. Mert neki ez a dolga. (Pedig dehogy a dolgod...) Nagyon sokan példát vehetnének róla! Volt ott minden. Nevetés, sírás, vér és veríték, néhány szívroham közeli állapot és jópár elhullajtott hajszál 🙂 De megcsináltuk!!!! Az iskolát rendkívül jónak tartom! Ajánlom is mindenkinek! A dolgok gördülékenyen mennek. Nincs olyan kérés, aminek ne tudnának eleget tenni! Olyannyira olajozottan működik, hogy nem volt módom (SAJNOS) megismerni azokat az embereket, akik a háttérben összefogják a dolgokat.
Vendég: Köszönet
Folyt.: Egyszerűen azért, mert nem volt miért bemennem az irodába, hiszen mindent elintéztek helyettem. És szerintem ennél jobb ajánlólevél nem is kell!!! KÖSZÖNÖM a munkátokat! Csak így tovább! Hogy Horváth Istvánt miért ajánlanám?...szerintem mindent leírtam. Kedves István, NAGYON SZÉPEN KÖSZÖNÖM!!! Üdvözlettel: Végső Nikolett
Dombi Márk
Sziasztok! Mégegyszer szeretném megköszönni a hatékony elméleti és gyakorlati oktatást és azt a rengeteg türelmet ami a makacs fejemhez kellett 🙂 Voga úrnak a "B", a Gulyás Lacinak a "C" kategóriát köszönhetem. De még ne lélegezzetek fel, hozzátok jövök E-re is :)))
Mészáros Pál
Úgy érzem, hogy nekem is írnom kell ide hiszen nagyon sokat köszönhetek ennek az iskolának. Megtanítottatok mindenre ami nem csak a vizsgákon hanem az életben később jól fog jönni. Nagyon korrekt autósiskola, ahol nem egy áruház parkolójában üldögél az ember hanem kigyakorolja a vezetést. Nagyon tetszett, hogy nem a vizsga útvonalát hanem a vezetést tanulhattam. Nagyon tetszett ugyanakkor, hogy csak a vezetésre kellett koncentrálnom, és nem kellett két naponta rohangálnom az autósiskolába. Annak ajánlanám ezt az autósiskolát aki szereti a korrektséget és a rugalmasságot na és persze egy kellemes családias légkörben szeretne megtanulni vezetni. Nagyon szépen köszönöm nektek, hogy olyan kapaszkodókat adtatok amikkel könnyedén megbirkózok kellemetlenebb helyzetekkel is. Remélem még sokáig látlak titeket az utakon 🙂
Rena
Kétszer voltam az irodában, beiratkozáskor és kijelentkezéskor. E két alkalom között 3 hónap telt el. Az időközben felmerült kérdéseket, kéréseket, teendőket rugalmasan, profi módon intézte Erika és Éva. Az elméleti tanfolyamok és vizsgák gördülékenyen követték egymást, majd jött a telefon Istvántól, aki úgy tanította meg a közúti közlekedés gyakorlati alapjait, hogy egy percig nem volt okom kételkedni abban, fogok-e tudni autót vezetni és később önállóan helytállni a forgalomban. Sok-sok leendő tanulót kívánok nektek. Ismerősnek, ismeretlennek a legjobb szívvel ajánlom a RUTIN98 Autósiskolát.
Halászné Kata
Sziasztok!Elsősorban, nagyon szépen köszönöm a magas és színvonalas oktatást, az iskolának is!Nagyon jól éreztem magam az órákon. Kimondottan köszönöm Istvánnak, hogy határtalan türelemmel volt irántam, még ha néha pörögtem is. (Ilyen a habitusom.) Nagyon jó szakember, kedves, igazán szereti azt, amit csinál és türelmes, bátran ajánlom mindenkinek!!! Nem hiába mentem át elsőre a forgalmi vizsgán! 🙂 A lányoknak is köszönöm, hogy mindig jókedvvel fogadtak az irodában, és mindig érdeklődőek voltak és szurkoltak a vizsgán is. Nagyon örülök, hogy ilyen pozitív és kedves embereket ismerhettem meg! Bátran ajánlom mindenkinek az egész iskolát! Még egyszer, nagyon örülök, hogy titeket választottalak és, hogy nálatok tanulhattam!!! Köszönöm, és minden jót nektek a továbbiakban is!