Parkolási segédlet

Parkolási segédlet

Parkolási, megfordulási segédlet.

Mobil telefonra töltsd le a play áruházból a parkolj Viktóriával nevezetű alkalmazást. Sokat segíthet!

Előremenetes beállás derékszögű parkolóba.

  1. Balra előre:   feladat kijelölése után a baloldalon elkezdem, keresni a parkolót két autó közötti üres helyre kell beállnom. Amint észrevettem a helyet jelzek balra, az autóval pedig az úttest jobb szélére húzódok, amennyire csak lehet. Mielőtt befordulnék, kinézek a bal hátsó ajtó ablakán. Akkor kezdem forgatni a kormányt, amikor a vállam a felém levő autó felém eső oldalához ér. Amikor a gépkocsi eleje beért a két autó közé jobbra viszem a kormányt és megközelítem a jobb oldali autó közepét.      Beálláskor behúzom a kéziféket. Indulás „SIKK” sebességváltás, irányjelzés, körültekintés (jobbra, balra, és hátrafordulva nézek hátra) Egyenesen megyek addig, míg az autó ablaktörlő lapátja elhagyja a hosszabbik autó végét, majd menet közben forgatom a kormányt, megállás előtt visszaforgatom és utána megállok. Elindulás előtt irányjelzés és körültekintés, jobbra és balra. Korrigálás esetén, ha tolatok, mindig hátra kell néznem!!!
  2. Jobbra előre: feladat kijelölése után a jobboldalon elkezdem, keresni a parkolót. két autó közötti üres helyre kell beállnom. Amint észrevettem a helyet jelzek balra, majd körültekintés (kinézek a hátsó ajtó ablakán) után az autóval az úttest bal szélére húzódok, amennyire csak lehet. Mielőtt befordulnék, kinézek a jobb hátsó ajtó ablakán. Akkor kezdem forgatni a kormányt, amikor a vállam a felém levő autó felém eső oldalához ér. Amikor a gépkocsi eleje beért a két autó közé jobbra viszem a kormányt és megközelítem a bal oldali autó közepét. Beálláskor behúzom a kéziféket. Indulás „SIKK” sebességváltás, irányjelzés, körültekintés (jobbra, balra, és hátrafordulva nézek hátra) Egyenesen megyek addig, míg az autó ablaktörlő lapátja elhagyja a hosszabbik autó végét, majd menet közben forgatom a kormányt, megállás előtt visszaforgatom és utána megállok. Elindulás előtt irányjelzés és körültekintés, jobbra és balra. Korrigálás esetén, ha tolatok, mindig hátra kell néznem!!!

Hátramenetes beállások derékszögű parkolókba.

  1. Jobbra hátra: feladat kijelölése után a jobboldalon elkezdem, keresni a parkolót két autó közötti üres helyre kell beállnom. Amint észrevettem a helyet, jelzek jobbra, majd megállok két és fél autóval a parkoló után. Hátrafordulva nézek hátra, elindulás után akkor kezdem forgatni a kormányt, amikor a vállam eléri a parkolótól számított 2. autó felém eső oldalát.     Amikor merőleges lesz az autó a szembe lévő járdára, vagy a két külső visszapillantó tükörbe látom, hogy párhuzamos az autó a másik két autóval, akkor visszaforgatom egyenesbe a kormányt. Megállás után behúzom a kéziféket. Kiállás előtt „SIKK” sebességváltás, irányjelzés, körültekintés jobbra, balra. Korrigálás esetén, ha tolatok, mindig hátra kell néznem!!!

Fordulások:

  1. Egy ívben: feladat kijelölése után elkezdem, keresni azt az útkereszteződést ahol meg tud fordulni az autó. Ha jobbról találok, betorkoló utat akkor jelzek, jobbra majd lelassítok, jobbra lassan behúzódok a kereszteződésbe majd balra irányjelzővel balra nézéssel elkezdem a visszafordulást. Mielőtt a visszaérnék, az úttestre előtte megállok, 1-est kapcsolok, majd körülnézek (jobbra és balra) Ha nem jön, senki akkor indulhatok!
    Ha balról találok, betorkoló utat akkor jelzek, balra majd lelassítok és kinézek a bal hátsó ajtó ablakán. Ha nem jön senki akkor a lehető legnagyobb ívben a kereszteződés végénél elkezdem, a kormányzást lassan befordulok a betorkolló útra. Mielőtt visszaérnék, az úttestre előtte jobbra jelzek és megnézem, hogy balról jön-e valaki. Ha nem jön senki, akkor folytatom a megfordulást. Ha jön, valaki akkor megállok, és ha elment utána indulok.
  2. Y megfordulás: feladat kijelölése után elkezdem, keresni azt az útszakaszt ahol a két járdaszegély között meg lehet fordulni. Jobbra irányjelzővel megállok az úttest szélén. Körültekintés után balra irányjelzéssel elindulok, a kormányt ütközésig forgatom, megállás előtt visszaforgatom jobbra a kormányt. Jobbra irányjelzés után körültekintés (jobbra, balra, és hátrafordulva nézek hátra), ha nem jön senki, elindulok a járdaszegély elérése előtt a kormányt visszaforgatom balra. 1-es fokozatba kapcsolok, jelzek balra majd körültekintés (jobbra, balra) után elindulok.

Párhuzamos beállások.

  1. Hátramenetben: feladat kijelölése után a jobboldalon elkezdem, keresni a parkolót két autó közötti üres helyet keresek KB 10 méter hosszút. Ha megvan a hely jobbra irányjelzővel jelzek, majd megállok a parkoló autó mellett úgy, hogy a visszapillantó tükröm hagyja el a parkoló autó visszapillantó tükrét. A jobb oldali tükrömet leállítom úgy, hogy lássam a hátsó kerekemet.  Elindulás előtt hátrafordulva nézek hátra, elindulás után akkor kezdem jobbra forgatni a kormányt, amikor a vállam és a másik autó visszapillantó tükre egy vonalba ér. Belenézek a baloldali külső tükörbe, amikor meglátom, a hátsó autó mindkét lámpáját akkor egyenesbe hozom a kormányt. Egyenesen megyek befelé addig, amíg a jobb oldali tükör egy vonalba esik a másik autó közepével (emblémájával, rendszám középső részével ), ekkor ütközésig balra forgatom a kormányt. Amikor párhuzamos az autó a járdával, akkor megállok. Korrigálás esetén, ha tolatok, mindig hátra kell néznem! Ha az autó eleje az úttest felé kimegy a parkolóból, akkor jeleznem kell balra és balra kell néznem!
  2. Előremenet: feladat kijelölése után a jobboldalon elkezdem, keresni a parkolót két autó közötti üres helyet keresek KB 14-18 méter hosszút. Ha megvan a hely jobbra irányjelzővel jelzek, amikor a vállam eléri a mellettem levő autó elejét, elkezdek behúzódni a parkolóba. Előremegyek, a másik autó végéig vigyázok, hogy ne menjek neki a járdának! A jobb oldali tükrömet leállítom úgy, hogy lássam a hátsó kerekemet.  Elindulás előtt hátrafordulva nézek hátra, jobbra forgatom a kormányt amikor a tükörben látom, hogy a kerék a járdától kb. 30-40 centiméterre van, ekkor ütközésig balra forgatom a kormányt. Amikor párhuzamos az autó a járdával, akkor megállok. Korrigálás esetén, ha tolatok, mindig hátra kell néznem! Ha az autó eleje az úttest felé kimegy a parkolóból, akkor jeleznem kell balra és balra kell néznem!

Elsőbbségadás alapelvei

Kerékpársáv

Motor / Segédmotoros kerékpár ismertető